EMLÉKEZÉS A TIZESHONVÉDEKRE

Iskolánkban régi hagyomány, hogy tisztelgünk a 10-es honvédek emléke előtt, akiknek az iskolánk épülete  1889-ben épült, és akik ebből az épületből indultak, hogy nehéz történelmi időkben példát mutassanak hazaszeretetből és önfeláldozásból.

 

A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségének kezdeményezésére indult el intézményünkben ez a nemes hagyomány. 2001-ben ők keresték meg gimnáziumunk vezetőit és a diákbizottságot, hogy közösen emlékezzünk honvédeink hősi cselekedeteire. Azóta minden évben ünnepséget tartunk, hogy életben tartsuk ezt a nemes hagyományt. Eddig a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségével közösen zajlottak a megemlékezések Tóth Béla bácsi segítő gondoskodása mellett. E tanévben bekövetkezett halálával végérvényesen átadta e nemes kötelezettséget, hogy a 10-es honvédek emlékét ápoljuk, és örökre megőrizzük e falak között.

 

Béla bácsi nem egyszer maga mondta el az iskolai ünnepségeken a megemlékezés ünnepi gondolatait, ezért élek a lehetőséggel, hogy ebben, a számára kedves körben elmondjam, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat posztumusz kitüntetésben részesítette a 10-es honvéd hagyományok ápolásáért, a volt hadifoglyok, az ő hozzátartozóik és a hadiárvák érdekében végzett áldozatos munkájáért. 

 

Béla bácsi tudatosan kérte fel a diákbizottságot, jól tudta, hogy a személyes érintettség kell ahhoz, hogy a kötődés kialakuljon, hiszen ha mi válogatunk az ünnepi műsorba a történelmi emlékekből, részben már el is sajátítottuk azokat.

A hosszú távú terveinknek megfelelően idén itt az emléktábla előtt szűkebb körben, kétévente pedig az egész iskola előtt a szabadtéri színpadon tisztelgünk a 10-es honvédek emléke előtt.

 

Tisztelt emlékezők!

 

 Amikor 1889-ben átadták ezt az épületet a katonák számára, nem sokan gondolták, hogy a József laktanya egyszer majd egy iskolát fogad magába. Nevelés céljára épült eredetileg is. Több ezer Borsod vármegyéből besorozott magyar legény töltötte itt katonaidejét. A Nagy Háború idején pedig már nem haza indultak a három éves szolgálat letelte után, hanem a harcmezőkre.

Ezekre a dicsőséges, küzdelmes eseményekre is visszagondolunk ekkor. Decemberi metsző hidegben, térdig érő hóban rohanták meg Limanowa lankás dombjait a fáradhatatlan 10-es honvédek, hogy kiszorítsák állásaikból az 1914-ben a betörő orosz csapatokat. Sokan nyugszanak a csatatéren kialakított temetőkben a bátor katonák közül.

Majd jött 1916 májusa, melyre mindig emlékezni fognak a 10-esek dicsősége előtt tisztelgők. Az utolsó nagy nekirugaszkodás várt rájuk, hogy áttörjék az orosz vonalakat, ezzel megvédve a támadókkal szembe hazájukat. Május 5-én Gorlice nehezen kiépített állásai mögül zúdultak rá az ellenségre, hogy kivívják fényes győzelmüket. A 10-esek legnagyobb fegyvertényüknek tartották a gorlicei csatát, így a két világháború között megtartott ezrednapokat ebben az időpontban rendezték meg.

Ugyan ebben az évben már másik ellenféllel is szembe kellett nézniük, hiszen Románia felrúgva a szerződéseket, hadüzenet nélkül támadta meg a Monarchiát. Sebtében a 10-eseket átvezényelték a csíki havasokba, hogy onnan űzzék ki a támadókat. Hosszú előkészületek után 1917. március 8-án, pár órás harc után foglalták el az Úz-völgye felé magasodó Magyaros-tetőt.

Az év végén már az olasz hadszíntéren találták magukat, ahol a háború legvégéig maradtak. Keserves küzdelmek után itt érte őket a háború vége. Itt estek fogságba, de a gyötrelmek nem hogy véget értek volna, hanem még sokasodtak is. A borzalmas körülmények nagyobb veszteséget okoztak, mint az öldöklő csaták. Háromezren indultak a hadifogolytáborba, de csak háromszázan térhettek onnan haza, szülőföldjükre.

Most itt állunk azon a helyen, ahonnan a háborúba indultak ők. Ugyan olyan büszkén áll a tízesek zászlaja ma is, mint azokban a napokban. Bár e zászló csak másolata az olasz fronton elveszett eredetinek, de ez is megjárta már a Magyaros-tető. Ma is hirdeti a régmúlt katonák hősiességét, helytállását!

 

Hajtsuk meg mi is fejünket, tisztelegjünk bátorságuk, kitartásuk előtt! Ne feledjük, hogy kinek az utódai vagyunk! Olyan férfiaké, akik a legtöbbet adták a hazáért, az életüket.