Pro Progressio díjas a Herman Gimnázium

A Pro Progressio DíjA Budapesti Műszaki Egyetemen 1996-ban, tehát húsz évvel ezelőtt, a Műegyetem Baráti Köre egy olyan alapítványt létesített, amelynek célja az egyetem munkájának oktatási és kutatási célú támogatása volt. Az indulás utáni években a Pro Progressio Alapítvány célul tűzte ki, hogy olyan középiskolákat és középiskolai tanárokat is támogat, akik sokat tesznek a természettudományok oktatásáért és  népszerűsítéséért. A középiskolák a természettudományi vagy műszaki tantárgyakhoz kapcsolódó versenyek, rendezvények, események szervezésének támogatására kaphatnak támogatást. A középiskolai tanárok pedig munkájuk elismeréséül nyerhetik el ezt a díjat. Minden évben - 2009 óta - legalább nyolc és legfeljebb tizenegy tanár és ugyanennyi iskola kap támogatást az alapítványtól.

Iskolánk tanárai közül az eddigi években már ketten elnyerték a Pro Progressio Díjat:

2010-ben Madarász Péter

2012-ben Dezsőfi György tanár urak érdemelték ki a BME elismerését.

2016-ban a Herman Labor pályázott a díjra, amelyet sikeresen elnyert. A Pro Progressi Díjak átadására ünnepélyes keretek között a BME-n került sor 2016. november 8-án. A díjazottakat köszöntötte Dr. Pakucs János az alapítvány kuratóriumának elnöke.

A 2016-ban díjazott iskolák képviselői

A Pro Progressio díjakat az iskoláknak és a tanároknak Dr. Józsa János BME rektora és  Dr. Pakucs János adta át, illetve köszöntötte a díjazottakat Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár.

A Herman Labor a Pro Progressio Díj mellé 350.000,- Ft támogatást nyert el, amely összeget egy komplex természettudományos verseny megrendezésére fordítunk a 2016-2017-es tanévben. A versenyt háromfős csapatoknak hirdetjük meg még november folyamán, három kategóriában:

  • 7.-8. évfolyamos általános iskolás és kisgimnazista tanulók,
  • 9.-10. évfolyamos középiskolai tanulók, és
  • 11.-12. évfolyamos középiskolai tanulók számára.

A verseny címe, melyet Öveges József híres fizika tanár és professzor könyvétől "kölcsönöztünk": Kísérletezzünk és gondolkozzunk!

Versenyünkben a labornak megfelelően a kísérletek bemutatása, a jelenségek megértése és a belőlük való következtetések levonása jelenti a legfontosabb szempontokat a majdani küzdelemben. A versenyt kétfordulósra tervezzük. Az első forduló feladatait a csapatok az iskoláikban "tudhatják le": kell készíteniük egy általuk választott kísérletről egy maximum öt perces videót, amelyet be kell küldeniük számunkra. Ezen felül ki kell tölteniük egy online feladatlapot, amelyben fizika, kémia és biológia feladatok mellett az említett tudományok történetéhez kapcsolódó kérdések is szerepelnek majd. Mivel mindhárom tudomány története nagyon széleskörű lenne, ezért szűkítettük a feladatokat. Biológiából Herman Ottó - az iskola fennállásának 60. évfordulója okán is - és Charles Darwin, kémiából Szent-Györgyi Albert és Dimitrij Ivanovics Mengyelejev, míg fizikából Jedlik Ányos és Alessandro Volta életére és munkásságára vonatkozó feladatok lesznek.  

A verseny döntőjébe a legjobb tíz csapat kerül majd, akiknek kísérletet kell bemutatniuk, egy általunk bemutatott kísérletet kell elemezniük, valamint egy megadott időtartam alatt a lehető legtöbb feladatot kell helyesen megoldaniuk.

A versenyben kategóriánként az első három helyezést elért csapatot díjazzuk (könyvutalványokkal) valamint külödíjat adunk, szintén kategóriánként a legjobb, legszellemesebb videót beküldő csapatnak. Szeretnénk elismerni a felkészítő tanárok munkáját is.